AlexNet Irodalom
Személy Rólam Gondolat Versek Képek Internet Listák	Második könyv Kézírat I. A könyvek naplók, mint ahogy általában minden művünk az, hisz pillanatnyi állapotain rögzülése ez valahol. Így egész életünkben mindig egy Könyvet írunk, amelyet legtöbbször nem mi, hanem a nagyfőnök, a halál zárja le. És hogy életünk lektora mit fog rá mondani? Nos erről az olvasó, és majd a Lektor, a Legfőbb Kritikus dönt. II. Mikor a végtelenben találkozunk Közös végtelenben tallózunk Magunk csendes némaságában Saját bűn bölcsességünk Mélyén lelkünk S lelkünk mélyén Sötét csillag köz éjen Találkozunk saját bűn bölcsességünk Mélyén biccentünk S a csillagközi éjben Végtelen - pont - énben Elmegyünk egymás mellett. III. Álom volt az élet puszta messzeségbe révedt Keskeny tekintettel állat Az angyal Csillogott az arca Ezer könnye - lét harca Millió fények, csillag évek Nézett. Pusztulást talán s milliók magány száguldását, a messze Végtelenbe nyúló a homályt, milliókat, kik keresztezik egymást, de szó nincs, hang se csak a jajj! Oh, világ miért állasz még? Ezer Úr - könnye, állat az Angyal Nézett rám: ziháló aggyal Csak néztem vissza rá. IV ketten voltak a kertben ketten születtek a tűzben Ketten pompáztak lángöltözékben. ketten voltak gyönyörűek ketten a forró szerelműek ketten a tűz szeműek ketten táncoltak a szélben tűzpiros szenvedélyben láng sárga bálteremben Üvöltő szél zenére szivek szenvedélyének ütemjére Villám cikk-cakkjára Fák hajladoztak füvek bollogattak virágok bókoltak láng tűzben egyesültek dombközében egybe kelletek izzadó szenvedéllyel égetek egybe keltek szétrepültek reggelre szenderültek IV, áthúzva: (Lehet hogy beszámozodik: VII) csillag szép volt éj-kék-ég szeme csillogott Megszégyenített minden csillagot, Lelke fényét adta Ebben volt a hatalma, Magával rántott Pusztoló angyal állt ott mosolygott. csillag szemébe néztem semmivé lette a lehetetlent elregéltem szerettem és csak néztem V Csend. Mikor a lárnma kicseng A zaj elhal Csend. Mikor megjön a nyugalom Mikor egybe áll a halom S a gondolat megáll. Lélegzik. Mind s egyszerre, szuszogva kapkod Rend. Mind megáll s vár közeljön a halál és megáll Néz. bele a semmi falba Emberbe és nyugalomba Lát. Végre és valaha, talán Egy emberta magány túl oldalán Érez. Semmi-zajban szívek csendje Egybe zenél az érzelmek hangos csendje. Vonzódik. Egyszerre megindil, vakon S tovább egyre csak valaha volt utakon, de valmi kicsi csak marad Mi átuszik minden hangon zajon. VI Nyári éjjen Fekete égen Lépkedtél csillagról csillagra S láttam ahogy minden kicsi égen Szemedbe valami mosoly ég régen Láttam benned az eget lobogó szenvedély(b)en A képet arany égi fényben A hangot angyali kar -énekben A szépet a csillogás fényében A csillagok szétgurultak te kacagva mentél utánuk Hajnal égen Lobogó napsütésben VIII Jer, lásd! Kinek van füle hallja! Kinek van szeme lássa! Hatalmas kőkapu, roppant kolosszus Kia a kaput őrzi, meg illeti e juss: Lelked remény, ifjú napja, lepkéje Hited pajzsa és a bizalom erénye. Lépj beljebb! Lásd e port! ezen terem nemes Éden Minden gyümölcse, ezen régen. Most hallgass! Zörgő haraszt még... Lásd! Kezed már fogja, Lábad nem ereszti, Nem fogja el, de rabul ejti És ragad. Liánok áradata árad és látod Friss jövevény vagy te itt Ez az élet Dzungel törvénye: Fogadat hagyod itt. remegve kitépve Tovább léphetsz: Élet élhetsz, jogod tiéd Vagy morzsa vagy Vagy örök harcos Életed: halál egyképp Írás szól eként De haladj, mert kis jóindulattal eledel lehetsz te is, rajta hát! Vad ormokat koptató Szilaj pantak, örjöngő száguldó Nagy folyam, a sokszínű Alph Tajtékzik már, vért kíván tovább lépsz; bele Gyász virág nyílt lábad nyomán. víz csap, szikla itt, ott Halál angyal lábaidnál A sziklán kip- kop Fejed adja az ünnepi zenét S nem érted, mikor egy alföldi Réten ébredsz: csak álomnak tűnik. kilépsz, s az Éden kínál: Mindenütt édes füge áll Alma, meg szölő, bor Gyomor nedve forr, De ne vegyél! győzzön az élet, mindennél jobban Kell, hogy kitarts minden korban, Élj, mert élned kell Nap kel és Hold kel, Két nap csak És átokföldjét megjártad, De addig ne végy! Éden ez de4 érintése varázsütésre Vért Kíván! Folytasd hát utadfényes tengerig Hol a hálót nem merik, Lépj bele s növesz kopoltyút Víz alatt visz tovább az út Gyere hát! Igyekezz, nem jó víz ez! Mérge alattomos, és gyors Ragadozója láthatatlan és valós És csak tép minden húst Leginkáb a kedvencét: a húszfontost Vigyázz! Uborka szereti a Lelket és Hitet és Végtelent, kiesz, mit nem mosott ki még méreg: Minden kincsed, Csak csont marad S igazgyöngy szemed. Kiérsz mindjárt, bírd ki, Hegyek jönnek már s Jutalmad vár: remény s A lázadó halál A hegy csak csúszik Nézd üveg ez az egész, csillámlik, Mégis út vezet Kezdd s már élvezet, Lelked még Kínoz de nem sokáig, megőrizted A tűz pokláig. Gyere, siess, igyekezz! Lovas jön, vele ne érintkezz Gyere!... már késő. Messze még a határkő Lovas utolért Üzenete ennyi csak: Élj! Mindig és mindenkor Élj! S lázban fetrengve ébredel. IX Uram, életnek beszéde van nálad Uram, bűnöm egyre jobban nyomja vállad, Uram, mégis elhagytalak. Uram, bűneim mégis megbocsátattak Uram, hányszor nyúltál már értem Szereteted én nem értem. Uram bocsáss meg nekem Mert az úton nem jártam Akaratodat érvényesülni nem hagytam S egyre csak nőtt a vétkem. Te meghaltál értem Én az áldozatot nem kértem Te megfogtad karom ezerszer Én mégis eldobtam ezeregyszer Te fénnyé tetted az éjszakát Én a kezem a szememre tettem; a fényen át Te csak egyet akartál Én számtalan mást Te szeretté Én megöltelek Te utat készítettél, életet Én eldobtam mindenem. Én azt hittem, hogy gazdag vagyok Te láttad mezítelenségemet. Én azt hittem az igazat teszem Te csak a hamisságtól akartál megóvni Én azt hittem okos vagyok, Te láttad esztelenségem és bölcsességet kínáltál Én a semmivel törődtem Te mégis megtartottad életem Bár vétkeztem Felnyitottad szemem Fellobbantottad hitem. Mégis eloltottam. Újra meggyújtottad, újra és újra Türelmesen Mert Te vagy a Szeretet. X (áthúzva) A csillagok égtek akkor, mint a villanyok napok múltak, hetek, hajnalok és csillagok Feléd hajlottak az egek, hajnalok, pályák és hajnalok. Csak egyet nézek, látom ama egyetlent, a csillagot. Kel itt, mosolygok, hallgatok, itt halad, követi a napot Hajnalok, sötétek, csillagok, most is csak hallgatok Tanúm mégis ti vagytok csillagok, hallgatok, és hallgatom Csak azt ez egyet mit napok, hetek, évek hallgattak tőlem: Csendet és Szerelmet ... X (áthúzva) Szférám határához értem, Bugyrom mélyétől végig értem Lábamat lógatva messze néztem. Visszafordulva láttam kértem ... X Ó bár szavakba foglalhatnám Mit jelentettél Ó csak tudnám világba ordítani A nagy szavakat. csak állok csendben helyben És nézem ahogy a hajad lebben a szélben, Nézem a tűzet és látom Érzem melegét Én tüzem ez tudom, A végén megemészt. XI Hazudik a világ, ne higgy a szavának Hazudik neked, mert téged kívánlak Hazudik neked, barátnak, édesanyának Hazudik, legfőképp saját magának S elhiszi, elhiszik s elhiszem Mert hazudtam, mert volt kinek S a világot elhagyom Ameddig kell megtartom. XII (novella lesz, ha befejezem) Este lett. Korai, párás, csípős este. Az őszi levelekkel kergetőzött a szél. A lámpák izzadták a fényt, boldog adventet idézve jó előre. Késő volt, mikor rádöbbent arra, hogy a helyét keresi és nem az otthonát. Valami hiányzott erről a napról, valami, ami nélkül nem lehetett teljes. Rótta az utakat. A levelek zörögtek előtte, utána, alatta s mellette álmokat, kísérteteket ídézve fel. Nem tudta már, hogy hol van, merre megy egyálatlán, még a városban van-e. Izzadt. Hűs szellő futotta be a hosszú utat. Végig söpörte a leveleket s összehúzta rajta a kabátot. Megborzadt. Riadtan látta, ez itt nem aza hely, amelyben reménykedett, amely felé tartott.Észhez tért, hazafordult. Később a metróra szállt. A végállomáson szállt le, szurkolók, és rengeteg tömeg közepette. Velük áramlott fölfelé, kifelé. A lépcsőn meleg fényárasztott el mindenkit. Gondolataiba ismét beette magát a kínzó hiányérzet. Mint kígyó falta, falta a lelkét. Kilépett az ajtón. Hegedű szót hallott. Kesrves, kínkeserves hegedű szót, amely úgy hullámzott időn és téren át, a tömegen, megasabbra, egyre magasabbra, fel egészen a plafonig, föl, azon is túl, a járdáig, atetőkig, az égig, isten sízne elé, egészen. Az angyalok is hallgaták. Megperdült a tengelye körül. A hegedű a sarokban szólt, egy kabát húzta, egy nagy, szürke ballonkabát. (Folyt köv.) XII. (Később…) XIV Izzo tű szőnyegre értem S a nedves homok csikorgott a zsigereimben Izzotak a pályák Itt hagytam volna rég, ha hagynák Csillagok képén egy kép rémlett Megvalósult álom rém lett Fagyva állt a világ, zajban nyikorgott Üresen csak a kabátom lógott Rajtam már, a gyomrom korgott. Megvolt mindenem mi testnek kell Test jól volt, a lélek halált nyer. Így állok saját síromnál egyedül Isten lát - talán valaki megkönyörül. XV (kihúzva) Csillagokat néztem Egyre másra jártak az égen Egyre másra gyémántként csillogtak Magukhoz hívtak Mentem voln, de mint ember Nem klehet intettek: Hinnem kell S mehettem Egyszerre ott teremtem A csillagok jöttek Susogtak vevettek Mellém telepedtek és ... XV Barna mély szeme volt, Mely emberbe szépet, férfiba békét olt. Haja lobogott, mint nyári estén a túz Emléke egyre, egyre csak űz Szíve nagy Csak remélehettem: soha el nem hagy. Édes volt maga mint a méz Szája íves darab, szeme lelkedbe néz Láttam őt egy pillanatra S kérem egyszer lássam őt, hogy végre kiléphessek a partra XVI (kisatírozva) Kék égben látom őt S csak egyre őt Szél susogja a vét Víz csobogja... XVI (mellé a margón) Őrült vagyok. Zseni leszek ha hagytok XVI Kék égben őt látom Szél susogásában őt hallom Patak hangja az övé Nevetése a csillagokért Szeme pillant rám minden csillagpárban Mosolyát minden pillantásban. XVII (kihúzva) Ölében nyugodjék meg egyszer Szívében megnyugodna rohanó szívem Ölében az égő ideg is megnyugodna Zaklatottgondolatcsendben forogna (kihúzott) (remegő?) kezem kezét fogná... (kisatírozva) XVII Soha el nem küldött levél Szerelmem! Most talán meglepődsz de azért is írok neked. Vallomást nem, azt már ismered. Fejemet küldöm ezen a tálcán Kardomat, s mindent mit követel egy bálvány. Áldozatot, mint régi pogány isteneknek. Oltárt állítva neked Szavakat rebegek Bármily dicső vagy úrnő, Nevedet - Szám, lásd megparancsolom!, ki nem ejteheted- S megátkozom minden szerelemdet Mert ez már elég, így nem mehet. Megátkozom magamat s büntetésből Hasam kivágom, mellem s belem kidől, Szívemet kivágom, hogy dobogjon Örökké oltárodon, S cserébe a fejemből mász ki végre Mert mindenidegemet égeti a vére Minden áldozatnak, melyet érted tehetett Egy elme mely téged nem feledhet. XVIII (kisatírozva) XVIII (kihúzva) Sötét utcákon figyelő szemek Vajúdó, váró szívek Vajúdnak a városok Vajúdnak a világok: Ez advent Puha leplet terít az ég Csillagos meleg párnát az éj Meleg szívek, meleg kemencék (olvashatatlanul kihúztam) XVIII Alkony Csendben elnyúló hosszú fényben Halkuló világ visszfényének ellenében Lassan tisztuló szívvel Látlak Jézus, ahogy értem szenveddel. XIX (kihúzva) Csend lesz (külön kihúzva) csak ezernyi torok szuszogás Csak ez veri fel a csendet Emberek boldog alvása Csak én nem, csak én élek. XIX Éjszaka fogadtam kezedet Hallgattam lélekzetedet Téli tiszta fény világította szemedet Virrasztottam és fogatam a kezedet. (eredetiben: szemedet) XX (kihúzva) Figyelem sötétben lélekzésed Csak hallgatom a lelegzeted (létezésed) Minden álmod létedet Hajnalban itt pihensz a karomon Fejed... XX (próbálkozás) Figyelem álmod Szép vagy mint a hajnal / Ébred a hajnal S a karomban pihensz, mint egy angyal / S a karomban szépvagy mint egy angyal XX Mély feketében megcsillan a fény Bukik kettőt - hármat: ébredezek én Messze mindentől, elzártan, némán Nyúlós ragacsban vergődök bémán. Szabadulnék, de nem ereszt Félúton föld s meny közt Bámulom a földön csöpögő ereszt S nézek ki némán az ajtó közt Karácson hete vans csak vergődök Föld s menny közt fekete ragacsban ülök. XXI Száz éve vergődök, hogy magam erejéből Istenhez jussak Ne mondhassa senki nekem: kegyelemből kerültél ide, Hogy kegyelemből tied a Fiak jussa Borzasztó szó, nem akartam De mégis itt elakadtam Magam ereje ehhez már kevés Kell kell valami segítség, itt a hegyen fölfelé Isten Országa felé Jobbra szakadék, balra szikla Kettő közt vékony utca S folyton elvétem a helyes irányt Oroszlán - szörnyek várnak rám S szedik szét lelkemet akadályozva engemet Célomhoz nem engedvén S még mindig makacs a szám Nem nyílik, makacsul vár, Csak tudnám mire Fényre, szóra, égi szónokra Vagy csak a szív alázatára Keválységem feladására Porba bukok Istenem, ha nem kegyelmezel, Véglek elbukok XXII (Kihúzva) Egyedül őrzöm a szobát Egyedül hallgatom szíved dobbanását Egyedül nszeretnél XXII Ébren őrzöm az éjszakát Szívedet hallom az éjszakán át Óvatosan megfogom a kezed Lassan, hogy ne is érezd Lassan ujjaid átölelenek Forró ölelésben engem szeretnek Én viszont tégedet XXIII (Kihúzva) A fény millió éven át utazott A föld elé fordult, az ablakon át bukott Homlokodra ért. ... (tovább használhatatlan sorok) XXIII (Kihúzva) A semmi közepén állok A hatalams űr Körülöttem kering S érzem a szorítást, mint rajban a hering A távolságot mely mástól elválaszt A szavakat melyek hidat XXIII Merre folynak az életnek vizei, merre haladnak a hajók? Merre nézzek én a Semmi tengerre közepé? Hol találok pontot hajót, révet? Mikor találok nyugalmat és kincset? Hol vannak emberi boldogság üdítő forrásai? Hol van a csillag ki vezérel? Hol van az élet mely mindenkinek ígéretett? Hol vagyok én?	Ugorj! Második Könyv Mindenen kívül Mikor még nap volt Gyors érintés *Touch and go Utolsó szakasz *Final Touch
©2004 alex at elte dot hu